Őrségi szállás pajtájából előadóterem

A 120 éves veleméri pajtát a gerendatörés elérte, az összeomlás meg kerülgette, amikor végre megszületett a családi döntés a felújításáról. Azt, hogy mire fogjuk használni a felújított épületet, nem sikerült minden részletében meghatároznunk. Az egyik lehetséges hasznosítási módként felvetődött az előadóterem is, amihez csináltunk egy fürdőszobát is. 

Az előadóterem ötletét egyrészt az adta, hogy már a felújítás előtti állapotában is előadások színhelye volt. A Körmendi Kulturális Egyesület tartott itt rendezvényeket, országos hírű előadókkal, például Bakay Kornél régésszel és Nagy Zoltán néprajzkutatóval, akikre máig szeretettel és hálával gondolunk. 

Másrészt a portán lévő szállás egyik vendége felvetette, hogy ha előadóteremmé alakítom a pajtát, akkor ő rendszeresen hoz ide 15-20 fős oktatásokat, amivel a szállást is segít megtölteni. Akkor ez még nagyon távoli jövőképként lebegett csak előttem, ezért a vendég elérhetőségét nem írtam fel, azonban a lehetőségből azóta egyre inkább valóság lett. Még az előadó képeinek bemutatását kell megoldanunk valamiképpen, azaz alkalmas projektor és tévé tervezésére, beszerzésére, beszerelésére lenne szükség.

A napokban sikerült kedvező áron megvásárolnunk 30 konferenciaszéket (lehajtható olvasólapokkal) s azokat elhelyeztük a pajta földszintjén. Azt próbáltuk ki ezzel, hogy a 30 szék elfér-e a pajtában és ebben az új elrendezésben is lehetséges-e az előadások megtartása. Az alábbi képek ezt a berendezési próbát illusztrálják.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház hivatalos oldala

Veleméri szállás az őrségi és őrségközeli látnivalók legjobb bemutatásával

Problémamegoldásban segít az őrségi szállás