Mit üzen egy őrségi szállás Klaus Schwabnak?

Megjelent a Magyar Nemzetben egy Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum elnöke bejelentette a világ rendszerszintű átalakítását című cikk. Ezt az elképesztő tervet könnyű elhessegetni az összeesküvés-elméletek ostoba voltára és megbízhatatlanságára való hivatkozással. Azonban érdemes az effajta gondolatokat végiggondolni és megérteni a lehetőségeinket. Volt már ilyen rémálom korábban is, mint például a marxizmus-leninizmus. Azt is egy hasonszőrű "gondolkodó" találta ki eredetileg. (1)

Az őrségi szállásunk nem kívánja szó nélkül hagyni ezt az újabb ötletet. Egy szállásgazdának ugyanis elemi kötelessége a vendégei megvédése, ezért foglalkoznunk kell e témával is, egyelőre - szerencsére - megelőző jelleggel és elméletice. Nem kívánjuk megengedni, hogy mások döntsenek, vagy akár csak az ellentmondásunk nélkül fantáziáljanak is a sorsunkról és persze a kedves vendégeink sorsáról. 

A kapcsolatos összeesküvés-elméleteknek (lerövidítve és nyilván pontatlanul idézve) nagyjából az a lényege, hogy ez a Klaus Schwab és bandája - például a mesterséges járványok segítségével - le szeretné csökkenteni az emberiség létszámát 500 millió főre. Azaz alig valakit hagynának életben. Ez a terv nyilván megfelelne a környezetvédők felső irányítóinak, hiszen akkor a cserépkályháinkkal nem füstölnénk, a legelésző teheneink segítségével nem szellentenénk tele a szép természeti környezetet. Ami - nyilván - megmaradhatna a kiválasztott keveseknek.  

Érdekes megközelítése ennek a kérdésnek, hogy az egész globális felmelegedés nem létezik. Átverik a világot? Nincs is klímaváltozás?




Ezt írja erről a Magyar Nemzet (Fricz Tamás, 2022. 12. 21.):

"Egy kicsit elkerülte a figyelmünket, hogy Klaus Schwab, az önjelölt világmegváltó november végén érdekes interjút adott a kínai televíziónak.

Már ez is önmagában figyelemre méltó, hogy Schwab, a Világgazdasági Fórum (WEF) elnöke a kínai állami tévében mondja el világátalakító terveit. De nem is vitás, hogy Kína a mindenhol elhelyezett megfigyelőkamerákkal, a szociális kreditkártyákkal, a Covid elleni védekezés ürügyén a totális lezárásokkal, az emberek átfogó megfigyelésével nagyon hatékonyan építgeti azt a szép új világot, amely Schwab terveiben is ott szerepel. Hát hol is adna interjút, ha nem éppen a kínai tévében?

De érdemes néhány részletet kiemelni a rendkívül ünnepélyes hangulatú beszélgetésből.

Először is ellentmondást nem tűrően bejelenti, hogy ő és a WEF elindítja a világ rendszerszintű átalakítását. Schwab szerint a WEF és globális partnereik meghatározzák, hogyan kell kinéznie a világnak. Sőt: „Meg kell határoznunk a globális rendszer konkrét elemeit.”

Remek.

Csak annyi kérdésem volna ezek után, hogy vajon milyen demokratikus felhatalmazás, választás, legitimáció alapján fogalmazza meg ezeket a mondatokat? A fejlett nyugati világ eddigi ismereteink szerint a demokráciáról, a népszuverenitásról, a jogállamiságról és az emberi jogokról szólt.

Most akkor ezt úgy kell tekintenünk, hogy a nyugati világ vezető, globális urai végleg és deklaráltan szakítanak azokkal az alapelvekkel, amelyekre az általunk eddig ismert nyugati társadalmak felépültek?

Ez valójában annak a bejelentése Schwab részéről, hogy szabad választások helyett a hatalom szimplán önkényes megragadásával kinevezi magát egyfajta „világcsászárnak”, aki eldönti, hogy a Föld nevű bolygón a továbbiakban milyen irányba menjenek a dolgok?

Minden látszat szerint erről van szó. Persze tudjuk, hogy természetesen kiválasztották őt erre a szerepre, csak éppen nem a démosz, a nép, hanem a globális pénzügyi elit, többek között a legnagyobb bankárdinasztiák, illetve az a WEF-hez kapcsolódó mintegy 1500 multinacionális gigacég, techóriások és pénzintézetek, vagyonkezelők, a globális technokrácia, amelyek számára Schwab a legalkalmasabb jelölt arra, hogy rajta keresztül átvegyék a glóbusz irányítását a nemzetállamok vezetőitől.

De ez már egy teljesen más világ, mint amiben mi, közép- és kelet-európaiak hittünk, amikor a kommunizmustól megszabadulva a nyugati szövetségi rendszer tagjaivá váltunk.

A másik fontos megállapítása arról szólt, hogy céljaik elérése érdekében fel fogják használni a baloldal kedvenc témáját is, az éghajlatváltozást, s ezzel felgyorsítják a globalista menetrendet. Így fogalmaz Schwab: „Például a természet és a környezet, az éghajlatváltozás mind olyan területek, ahol valódi előrelépést érhetünk el, ahol valódi hatást gyakorolhatunk” – egyben üdvözölte a kommunista Kína részvételét a WEF klímaprogramjában.

Igen, a klímaprogram. Ez a másik nagy téma a pandémia mellett, amelyet a WEF láthatóan fel kíván használni az emberek, a társadalmak életformájának átalakítása érdekében. Az ember által okozott globális klímaváltozás tézise, amely egyébként is ezer sebből vérzik, megint csak jó alkalom arra, hogy rákényszerítsenek társadalmakat, nemzeteket olyan kötelező életformákra, amelyeket azok nem akarnak és nem szeretnének. Ilyen a hagyományos ipar tudatos tönkretétele mellett az étkezési szokásaink átalakítása, a marha- és disznóhústól a műhúsok, a rovarok és a lárvák vonzó irányába, a közlekedésben az elektromos hajtású autók kikényszerítése, az egyének klíma-lábnyomának ellenőrzése stb.

Feltűnő, hogy Schwab itteni és más nyilatkozataiban is mennyire eszközszerűen merül fel akár a pandémia, akár a klímaváltozás elleni fellépés, nem véletlenül: ezek valóban nem mások, mint hatásos eszközök egy neokommunista világ megteremtésének az érdekében.

S végül Klaus Schwab világossá teszi: amennyiben lesznek, akik ellen akarnak állni a változásoknak, azokat majd a globális hatalmaknak kell „mentorálniuk” (milyen szépen hangzik!), hogy megértsék, a WEF képére átformált világ nagyon előnyös lesz a számukra is.

„Mentorálnunk kell a lakosságot, jó példáinkon keresztül meg kell mutatnunk, hogy a jövő megköveteli ezt a változást, ami végső soron számukra is előnyös lesz” – mondta Schwab a kínai tévében.

Erről A tanú című film jut eszembe, amikor a börtönben ülő Pelikánnak mondja a lánya, hogy valószínűleg kivégzik. „Apuka, a statuálás a lényeg” – magyarázza a meghökkent gátőrnek a lánya."

A válaszra (e cikk megírására) egy magánlevél késztetett, amit ma kaptam s amelyben egy másik cikket idéztek:

"A WEF azt akarja, hogy otthona NULLA legyen, hogy elérje a „nettó nulla” szén-dioxid-kibocsátást

Az Ön háza (egy- vagy többcsaládos) NEM a WEF 2021-ben közzétett 10 zöld építési alapelve szerint épült?  Nem úgy néz ki a háza, mint a "jövő nettó nulla épülete"?

Ha igen, akkor tudnia kell, hogy a WEF szerint az Ön otthona vagy kereskedelmi épülete túlárazott, és egy képzeletbeli „szénbuborék” miatt nullát kell érnie.  Ha a WEF-nek bármi köze van hozzá, akkor az Ön épülete „átfagyott eszközzé” – vagyis a változó szabályozás miatt elhagyottá – válhat, hacsak nem vállal költséges és sokszor lehetetlen utólagos felújítást – természetesen az Ön költségén!

A napirend egyik kulcspontja, amely hivatkozik a WEF által támogatott „Árképzési kockázatkezelési iránymutatásokra” és a „Zöld építési elvekre”, kifejti:

Az ULI egy lehetséges „szénbuborékra” figyelmeztet, amelyben az átváltási kockázat folyamatos árazatlansága az eszközöket mesterségesen magas értékben tartja, és növeli annak valószínűségét, hogy végül túl drágák lesznek az utólagos felszerelésükhöz, ami az eszközök széles körű migrációjához vezet.

Ha nem szokott közgazdasági mumusokat olvasni, akkor meg tudom magyarázni, mert üzleti adminisztrációból mesteri diplomám van.

A WEF figyelmeztet bennünket: az otthonok és a kereskedelmi épületek NULLA értékűek lehetnek, mert a nettó nulla kibocsátás eléréséhez szükséges utólagos felszerelések többe kerülhetnek, mint amennyit érnek.  Ez azt jelenti, hogy otthona vagy kereskedelmi ingatlana beszorulhat.  Az „átfutott eszközök” kifejezés azt jelenti, hogy a megváltozott szabályozás miatt jelenlegi formájukban használhatatlanok.

Az üzleti zsargonban "elterjedt az eszközök megszorulása", amikor sok épületet elhagynak" 

Mint őrségi szállásadó azt a kérdés vetném fel, hogy ha az épületeink különféle ostoba ürügyekkel elhagyandónak ítéltetnek, akkor hol fogok lakni és hol fogadom a vendégeimet? Azt hiszi bárki is, hogy végső érv lehet, amit néhány barom kitalál a pénzhatalmában bízva? Egyelőre a realitását sem látom a terv megvalósításának. Mi itt az Őrségben engedetlenek is tudunk lenni. Például a direkttermő szőlőket állítólag tiltják, mégis minden második őrségi portán teremnek. Aztán ugyan miképpen tudnák azt elérni, hogy én önként elfogadjam a házaim nem létezővé nyilvánítását és az árokpartra való költözésemet? S persze hasonlóképpen kellene azt elfogadnia mindenkinek az Őrségben és azon kívül is. 

Azt üzenem Klaus Schwabnak és elvtársainak, hogy ez a Vas megyei nép néha meglepetéseket is tud okozni. Annak idején a Tanácsköztársaság ellen csak azért tört ki egy lázadás Vas megyében, mert szesztilalmat rendeltek el a vörösök. Persze katonaságot küldtek, amelyik leverte a lázadást, azonban a Tanácsköztársaság sem élt sokáig. S amikor Szamuely Ausztriába akart menekülni, akkor nem sikerült átjutnia a határon, mert Vas megyében gondos kezek agyonverték. 


Jegyzet

(1) Az MLEE Nemzetközi munkásmozgalom tanszékén (a foximaxin) még nem is olyan régen tanították a hasonló tervek megvalósításának módszertanát. E szerint keresni kell egy társadalmi réteget, amelyik az álmaihoz képest hátrányos helyzetűnek érzi magát s tenni is hajlandó a változtatásokért. Ilyenek lehetnek elsősorban a diákok, a művészek, a bűnözők és az általuk megmozdított alsóbb néposztályok tömegei. Lenin ezek legaktívabbjait nevezte hasznos idiótáknak. A wikipedia szerint a hasznos idióta vagy hasznos hülye a politikai zsargonban olyan ember, aki tudatlanságából kifolyólag önként, lelkesedésből szolgál egy olyan érdeket, amellyel, ha ismerné a valódi természetét, nem szimpatizálna. Őket kell valamilyen tetszetős ideológiával megszervezni. Ilyen ideológia volt korábban a proletariátus érdekében folytatott osztályharc ideája s ilyen napjainkban a zöld mozgalom. A hasznos idiótákból forradalmárokat kell nevelni és az orruknál fogva a létező társadalmi rend vezetői ellen kell vezetni őket. Azt is megtanították a foximaxin, hogy a forradalmakat nem azok szokták megnyerni, akik a barrikádokon küzdenek, hanem akik őket megszervezik. Ennek a klisének a legújabb alkalmazása formálódik most a szemünk előtt.  


Irodalom







Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!  



Kétségtelen, hogy elfogult vagyok, mert teljes szívemből szeretem az Őrséget és a szállásunkat, de Ön is így járhat, ha egyszer nálunk nyaral! Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház hivatalos oldala

Veleméri szállás az őrségi és őrségközeli látnivalók legjobb bemutatásával

Problémamegoldásban segít az őrségi szállás