Alkossunk közösen házirendet!

Amikor vagy harmincegynehány évvel ezelőtt a veleméri Cserépmadár szállás www.cserepmadar.hu és Csinyálóház www.csinyalohaz.hu üzemeltetésébe vágtunk, el kellett morfondíroznunk azon, hogy mi a teendő, ha a vendég - hozzánk hasonlóan - emberileg esendő. 

Például, ha dohányzik, pedig az káros az egészségre is, meg a következő vendég hangulatát is meghatározhatja (kedvezőtlen irányban). Magyarul, hogy átnevelő tábort nyitunk-e, vagy olyat, ahol a vendég békében pihenhet. 

Az emlékeztetett erre a régi morfondírozásra, hogy a kezembe került egy konkurrens szállás házirendje és - bevallom - azonnal imponált a jogászi megközelítése. Ezen látszik, hogy jogász írta. Felkészült egy perre, és minden lehetséges érvre előre mentséget próbált biztosítani a szállásadónak. Igaza is van, meg nincs is. Ez egy szakmai dilemma, amit talán másképpen is meg lehet oldani. Nem mintha én tudnám a megoldást, de tapasztaltam másféle útkeresést is a sikereseknél. 

Az egyik fiam ugyanis olyan osztályba járt, ahol két osztálytársának is egy szállodalánc elnök-vezérigazgatója volt az apja. Nos ezek összefutottak nálunk egy babazsúron és elkezdtek szakmai témákról beszélgetni. Amikor félénken jelentkeztem, hogy engem is vegyenek be a beszélgetésbe, mert nekem is van három kiadó szobám, akkor elkezdtek jótanácsokat adni. Ezek valóban megszívlelendőek, erre a most tárgyalt kérdésre is válaszolnak. A sikerre szomjazó okos szállodaigazgató ugyanis nem neveli, hanem elkényezteti a vendégeit - hogy visszajöjjenek. Az ilyen szállodában, ha észreveszik, hogy a kedves vendég ellopott valamit, akkor szemérmesen félrenéznek. Sőt eleve készítenek be valami ellophatót. A takarítónő úgy megy fürdőszobát takarítani, hogy az egyik zsebében a hideg, a másik zsebében meg melegvízcsapból van pótlás. Mert azt eleve könnyen elvihetőre és csicsásra alakították ki a szuvenírgyűjtő vendég kedvéért. Az árban eleve benne van az új vízcsap-alkatrész ára s a fő az, hogy a vendég jól érezze magát. Hittem is, meg nem is, amit hallottam. 

Ám magunktól is hamar rájöttünk, hogy egy komolyan vett átnevelő tábort körül kell keríteni, a kerítés tetejére több sor szögesdrótot kell venni. A porta sarkaira és a hosszabb oldalak közepére is őrtornyokat kell állítani őrökkel és géppuskákkal. Nyilván őrkutyákat is kell tartanunk, lehetőleg elegáns és kegyetlen dobermannokat. Fokozottan meg kell erősíteni a kaput, ahol a ki- és bejárkálás valamiképpen szabályozottan megtörténhet.

Számot vetve a lehetőségekkel, arra jöttünk rá, hogy a jelenlegi jogrendben és költségviszonyok közepette, meg szakemberhiányban nem lehetséges az őrszemélyzet kiállítása s például a géppuska beszerzése is nehézségekbe ütközne. Mindehhez ki kellene dolgozni egy jogi feltételrendszert is. Például, hogy milyen feltételekkel léphet ki és be ez és az a személy s kinek a pecsétje és aláírása kell majd ehhez. És hogy lőnie kell-e az őrnek, ha valaki át akar mászni a kerítésen, vagy elegendó, ha megveri, esetleg kiabál vele, netán csak barátságtalan hangon beszél hozzá. Lehetséges lenne elvileg olyan visszacsábítási eljárás kidolgozása is, ami a lövöldözés és a durvaság elkerülésére módot adna (ez lenne a szívünknek kedvesebb). Például, ha egy drága vendég ki akarna mászni a kerítésen, akkor az őr pálinkával, esetleg rántott csirkecombbal kínálhatná, hogy inkább bévül maradjon. Nem gondoltuk azonban végig, hogy mi a teendő absztinens, vagy fogyókúrázó vendégek esetében. Ezeket mégis csak le kellene lőni? Ez nem felelne meg annak a kitűzött célnak, hogy visszajáró vendégkörünk legyen. Végül úgy döntöttünk, hogy maradunk az olcsóbb megoldásnál és a lovak, akarom mondani a kedves vendégek közé dobjuk a gyeplőt. Rájuk bízzuk azt, hogy miképpen kívánnak viselkedni. 

Jó családokban úgyis eleve tudják, miképpen kell azt csinálni. Rögvest kiderült ugyanis, hogy az átnevelő rendszernek a megteremtése és folyamatos fenntartása olyan költségekkel járna, ami a szállásadás rentábilitását megrendítené. Meg aztán kedvünk sincs másokat egzecírozni. Arról nem is beszélve, hogy nehéz lenne morc fegyveres őrök és géppuskával ellátott őrtornyok képével vendégeket nagy számban a szállásra csalogatni és magas szállásdíj kifizetésére rávenni. Ez utóbbira egyébként azóta sincs jó megoldásunk.

Nos, a döntés megszületett: nem rendezünk be átnevelő tábort. Folyamatosan próbálkozunk a nem-átnevelő típusú körülmények fenntartásával: a szabadság, a béke, meg a harmónia fenntartásával. E téren - nem kis büszkeséggel jelenthetem ki - nagyszerű eredményeket értünk el. 

Egy váratlan mellékhatása lett ugyanis annak, hogy nálunk már vagy húsz éve előre ki kell fizetni a teljes szállásdíjat. Jelentősen csökkent ugyan a szállásunk forgalma és bevétele, mert a népek nem szeretnek előre fizetni a medve bőrére, de azóta csupa becsületes, derék, szeretetre méltó emberrel nyaralunk együtt, akikkel öröm és intellektuális élmény minden találkozás. Mióta ezt az előrefizetős foglalási rendszert bevezettük, elmaradtak a szélhámosok. Csupa szerethető ember fordul meg a portán, akikkel öröm beszélgetni s akiknek öröm segíteni - ha erre lenne szükség. Egyetlen vita sem volt, hiszen nem volt miről vitatkozni.

Azonban a minap olvastam az említett konkurrens szállás házirendjét, ami a kidolgozottságával lenyűgözött és elgondolkoztatott. Maga a szállás is tetszik. A házirend egy kicsit emlékeztetett az egykori átnevelő gondolatainkra, de mégsem minden ízében elvetendő az a sok okos szempont és megoldás, ami benne foglaltatik. Javaslom minden kedves olvasómnak a tanulmányozását! Nekünk is van házirendünk, amit évente javítgatunk s azt gondoltuk, hogy nagyjából már használható. Nem igazán katonás, de ezt eddig senki sem bánta. Ám ebből a konkurrens házirendből valamit bizonyára át kell majd vennünk. Hogy mit, azon még töprengenünk kell.

Itt olvasható ez a gondolatébresztő házirend: https://www.zuzmovendeghaz.com/hazirend

A képen a veleméri házunk fogadófelülete, ahol minden utcáról betérő járókelő kaphat egy grátisz kávét, ha az eszembe jut, hogy megkínáljam. Ilyenkor bokán kell engem rúgni s akkor indulok is kávét főzni ...