Egy őrségi pajta szállássá alakulása

A százhúsz éves pajta átalakítását két fő ok sürgette. 


1. ábra. Tulipános pilanatkép a pajta légteréből, a korlátot erősítő, akácdeszkából faragott tulipánok vagy húsz évig kerítették körül az egykor volt kerti zuhanyt


Az egyik oka az volt az átalakításnak, hogy amint az lenni szokott a rendeltetését vesztett pajtáknál, az épület megdőlt, némelyik gerendáját a tető résein át beszivárgó esővíz, meg hólé elkorhasztotta és ezért meghajlott a tető is. Még néhány év és az elődök nagyszerű ácsmunkájának ez a tanúja nyom nélkül eltűnik, amiképpen a szemünk láttára omlanak össze, vagy bontják el a település szebbnél szebb régi pajtáit ezekben az években. Mi ugyan nem bontottuk el, de sokáig pénzünk sem volt a felújítására. Ezért az elmúlt évtizedekben csak a hasznavehetetlen lomok gyűltek össze az épület belsejében. Mindezt egy szállásként szolgáló porta jobb sorsra érdemes közepén. A szálláson pedig hiányzott egy nagyobb (20-30 ember befogadására alkalmas) közösségi és előadótér. Ezt a hiányt húzza alá, hogy a régi állapotú pajtában már évekkel korábban is rendeztünk tudományos konferenciákat neves előadók, országos hírű tudósok közreműködésével.


2. ábra. A behorpadt tetejű régi pajta, jobbról előtte a kerekes kút, balra mögötte a Csinyálóház



3. ábra. A felújított pajta új deszkaburkolattal, nyílászárókkal és tetővel 


A másik oka meg az volt a helyreállításnak, hogy a szerencsére egyre népesebb családom tagjainak mindig olyankor (sátoros ünnepek előtt két nappal) jutott az eszébe, hogy lejönnének hozzánk néhány napra, amikor a többi épületünket már lefoglalták a fizetővendégek. Kézenfekvően alakult ki a gondolat, hogy a pajtát át kell alakítani egy olyan szállásépületté (esetleg többhasznú, a szálláson túl kiállító- és előadóteremként is használt helyiséggé?), amelyben csak a családtagjaink fognak megszállni. Ebből következően építettünk ide egy fürdőszobát, de nem csináltunk külön konyhát, mert a családtagjainknak meg fog felelni a mi konyhánk is, az előadó- és kiállítóteremhez meg egyébként sem kell konyha. 


4. ábra. Elsőként a pajta mindkét végébe készült egy galéria (ezek az új szerkezetek rögzítik a pajta évszázados gerendáit is) és sor került az elveszett pajtaajtó új nyílászáróval történő helyettesítésére is


Ezek a körülmények - az előzmények alapján - azt is jelenthetik, hogy szinte egész évben üresen fog állni a drága pénzen rekonstruált pajta. A gyermekeink ugyanis a sok munkájuk mellett eddig is csak ritkán jutottak el hozzánk. Persze, a népszerűbb időszakokban nem is nagyon lett volna hová jönniük.



5. ábra. A pajta ácsszerkezetének részlete



6. ábra. A pajta és a Csinyálóház téglaépülete között lévő résen délben besütött a Nap, szépen kiemelve az újonnan épített téglafal esetlegességeit, ezt a pillanatot (a súrló fény hatását) szerettem volna megőrizni az új épületben is, de nem sikerült


7. ábra. Az újjávarázsolt pajta (jobbra) és a téglából épült Csinyálóház



8. ábra. Az esetleges előadásokra számítva vettünk 30 rakásolható széket is, ezen a képen az alsó szint előadásra van berendezve



9/a. ábra. A Belső (nyugati) Galéria egy különleges hangulatú hálóhelye, nincs még alaposan kipróbálva, ám az eddigi nem túl széleskörű tapasztalatok alapján itt már kiválóan lehet aludni




9/b. ábra. A Külső (keleti) Galéria ágyai egymás mellé vannak tolva, mert ezt a fiatal házasok valamilyen korántsem kitalálhatatlan ok miatt jobban szeretik 



A pajta kőzetgyapottal hőszigetelt külső burkolatához sikerült megvásárolni a legkiválóbb vörösfenyő-deszkát. Ez egy vagyonba került, ám az építés közben legalább két asztalos is megcsodálta, mondván, hogy ilyen szép faanyagból ő is szívesen dolgozna. A nyílászárókat is a legkiválóbb nagykanizsai asztalostól rendeltük meg és azóta is hálásak vagyunk neki a végzett munkájáért. Ahol üveg van, oda háromrétegű üveget rakattunk, hogy a hőszigetelés az üvegezett helyeken is rendben legyen. A padlólap alatt elektromos padlófűtés van, ami miatt beszereztünk egy napelemet is. 



10. ábra. A pajta sarkába került egy kis fürdőszoba is, amelynek a mennyezetét kiszíneztük



11. ábra. A pajta fürdőszobájának részlete, a fából készült kicsiny polc veleméri szilvafából készült (nagyobb polcot talán nem bírna el a gipszkartonra ragasztott csempe)


A belsőépítészeti elemek (korlátok, csillárok és polcok) megalkotásakor és a bútorozás során igyekeztünk felhasználni a portán megmaradt régi faanyagot (ajtószárnyakat, ajtótokot, ágyvéget, báboskorlát-elemet, szekérkereket, bútort, kerítésdeszkát). Sikerült helyreállítanunk és használatba vennünk két igen régi, 2-300 éves bútort: egy ágyat és egy asztalt. Az épületbelső és a bútorok felületkezelésekor törekedtünk az eredeti festékrétegek és állapotok minél hűségesebb megőrzésére, felhasználására, egyes darabok festésekor pedig a bátor színhasználatra. Határozott meggyőződésem ugyanis, hogy nem érdemes olyan szállást és olyan épületet csinálni, amilyet a világ bármelyik helyén változatlan stílusban megtalálunk. Olyat kell építeni, ami arra a helyre és korra jellemző, amelyben élünk és az egyéni ízlést, lehetőségeket  is tükrözi. Ez olyannyira sikerült a pajtabelső esetében, hogy a látvány végletesen megosztja a látogatókat. Voltak olyan építészek, aki nagyon megdícsérték, de olyan látogató is akadt, aki szerint ide nem lehet vendéget hozni. Mivel itt nem is szándékozunk fizetővendéget fogadni, ebben megegyezhettünk vele, azzal a megjegyzéssel, hogy nekem ez a legújabb munkámm s talán e miatt is igen kedvesnek és szépnek, de legalább érdekesnek gondolom. 



12. ábra. A fotel melletti lépcsőkorlát egyúttal polc is, amelyhez felhasználtuk a Csinyálóház báboskorlátjából megmaradt bábokat is 




13. ábra. A pajta régi gerendáit vizespáccal színeztük barnára, jó illatú lenolajjal eresztettük be a farontó bogarak ellen, majd egy réteg lakkot is tettünk rá



14. ábra. A pajta nyugati vége a Belső Galéria ablakával és az ablak fatábláival, amit a feleségem kérésére terveztünk az ablakokra



15. ábra. A régi konyhaasztal sokáig volt a dolgozóasztalom, hordozván a számítógépemet s még alkalmas lehet szerelmeslevél megírására, ha széket teszünk elé és akad egy villanyszerelő is, aki villanyt lehel az asztali lámpába



16. ábra. A régi ágyvég és a Csinyálóház építéséből megmaradt báboskorlát-elem itt jó erős korlát és polc készítését tették lehetővé




17. ábra. A Veleméren vagy 1000 éve itt élő Both család egy kelengyésládája




18. ábra. A galériákra vezető lépcsők




19. ábra. A pajta központi terébe egy cseresznyefából készült régi asztalt tettünk


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház hivatalos oldala

Veleméri szállás az őrségi és őrségközeli látnivalók legjobb bemutatásával

Problémamegoldásban segít az őrségi szállás